Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem zárja ki annak lehetőségét.

A hétvégén tisztújító gyűlésé lesz az LMP-nek, ahol Szél Bernadettnek nincs, de Hadházynak akadt kihívója Csárdi Antal személyében.
Hadházy tavaly lett az LMP társelnöke, miután Schiffer András bejelentette a visszavonulását, majd Schiffer parlamenti mandátumát is megkapta.
Csárdi szerint Ákos politikája káros az LMP-re hiszen összefogást keres a baloldallal.

csardi
Csárdi Antal Fotó: Kovács Tamás / MTI

„Amikor Ákos olyanokat nyilatkozik, hogy beszélgetni kell a baloldali pártokkal, amikor nem zárja ki egyértelműen a velük való együttműködést, azzal árt az LMP-nek” – fogalmazza.

Ezt az elkent állapotot szeretné megszüntetni, ezért érzi úgy, indulnia kell a tisztújítón.

Az LMP már korábban döntött arról, hogy egyedül indul 2018-ban, ennek felülírását Hadházy sem fogalmazta meg, viszont valóban többször beszélt baloldali pártokkal való együttműködésről, mint bármelyik párttársa. A Népszabadság megszüntetése után Hadházy fel is szólalt az Együttel és a PM-mel közös tüntetésen.
LMP-s források szerint, azonban nincs Hadházynak mitől tartania, ezért a Hadházy-Szél Bernadett társelnöki páros látszik befutónak.
A két társelnök mellett a titkárt, az országos elnökséget, az országos politikai tanácsot, az etikai, a felügyelő és a fegyelmi bizottságot is újraválasztják. A titkári posztért, amely a belső pártszervezés miatt fontos, Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő és Gál József szóvivő harcol. Jelenleg Vida Attila tölti be a posztot, itt változás lesz biztosan.
Az országos elnökség jelenlegi tagjai közül összeférhetetlenségi okokból nem indul el Lengyel Szilvia, mivel ő az LMP alapítványának, az Ökopolisz Alapítványának a társelnöke. Az elnökség jelenlegi tagjai közül viszont elindul Ferenczi István, Ungár Péter és Keresztes László Lóránt, illetve Schmuck Erzsébet frakcióvezető is.
Arról is kell döntenie a kongresszusnak, hogy a tisztségviselők mennyi ideig töltsék be pozíciójukat: másfél vagy két éven keresztül. Vagyis lényegében arról kell dönteni, hogy nem sokkal a választás után legyen-e tisztújítás, vagy csak 2019 elején. irt erről az index.hu

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .