Az LMP téved – mondja a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Kimerítené a hamis vád fogalmát, ha az LMP feljelentést tesz az ózdi filmes élménypark és digitális filmadatbázis ügyében – reagált a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet közleményben az ellenzéki párt társelnökének csütörtöki sajttájékoztatóján elhangzottakra.

    Hangsúlyozták: a beruházások megvalósultak; a Filmtörténeti Élményparkot 3000 négyzetméter hasznos területen, valamint az Oktatási, Kutatási, Módszertani Központot 7500 négyzetméteres hasznos alapterületen hozták létre.
A látványraktárba idén kilencezer filmtekercs kerül. A projekteket határidőre elkészültek, a működtetés szerződés szerinti kezdete 2016 szeptember 20. A mai napig 2823 látogatója volt a Filmtörténeti Élményparknak. Az első évben egyébként 8000 látogatót kell fogadni a támogatói szerződés szerint – írták, megjegyezve, hogy a projekt közösségi oldalán az látható, hogy „hús-vér emberek szeretik az élményparkot”.
A beruházások minden közbeszerzése szabályosan zajlott, és többszörös vizsgálaton esett át, beleértve az uniós ellenőrzést is. Mindkét kivitelező számos ózdi vállalkozót vont be a munkába – emelték ki, cáfolva a politikus azon kijelentését, hogy a munkálatokban egyetlen ózdi cég sem vett részt, kizárólag budapesti vállalkozások nyertek.
Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján arról beszélt: az LMP az európai uniós pénzek ellopásának emlékművének tartja a beruházást, hozzátéve: hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek, amiért nem az eredeti célra használják az uniós támogatást.


MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .