KOMOLY FEJFÁJÁST OKOZOTT VONA A NÉGYSZEMKÖZTI TALÁLKOZÓN ORBÁNNAK

vonaorbanfejlecA Jobbik elnöke a miniszterelnökkel folytatott négyszemközti találkozón kijelentette, hogy a letelepedési kötvény-biznisz megszüntetése esetén fogja a frakciója támogatni az alaptörvény-módosítást. A párt mindenféle betelepítéstől szeretné ugyanis megvédeni az országot, a „gazdag migránsoktól, terroristáktól” ugyanúgy, mint a „szegény migránsoktól, terroristáktól”.

Kedd délután került sor a Vona Gábor és Orbán Viktor közötti négyszemközti találkozóra, amelyet a Jobbik elnöke azért tartott fontosnak, hogy tisztázza, az alaptörvény-módosítás kizárja-e a letelepedési kötvénnyel hazánkba érkező „gazdag migránsokat” is, és nem csak a „szegény migránsokra” fog-e vonatkozni a betelepítés tiltása.
A pártelnök ezt a harminc percig tartó parlamenti találkozó utáni sajtótájékoztatóján jelentette be, majd elmondta azt is, hogy a megbeszélést nem tartja sikeresnek, ugyanis nem tudta arról meggyőzni Orbánt, hogy „a letelepedési kötvény rossz konstrukció”. Álláspontja szerint ugyanis a Jobbik csak olyan módosítást tud támogatni, amely a betelepítés minden formáját elutasítja.
Ez csak az eleje. A többit olvassa itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .