Bukhatja Rogán a mentelmi jogát, és elindulhat ellene a nyomozás

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn ugyan meghozta döntését arról, indít-e nyomozást hivatali vesztegetés gyanúja miatt abban az ügyben, amely kapcsán várhatóan Rogán Antal miniszter érintettségét kellene vizsgálniuk, egyelőre nem közölték, hogy határoztak – írja a Magyar Nemzet.

A hatóságoknak először ugyanis a feljelentőt kell tájékoztatniuk, s csak azután hozhatják nyilvánosságra döntésüket. Az ügyészséghez a Párbeszéd Magyarországért és a fideszes Tényi István fordult, miután a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként jogerősen elítélt Portik Tamás azt állította a bíróságon, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében Rogán Antalnak.

A döntésén sok múlik; ha elrendelték a nyomozást, akkor kezdeményezhetik Rogán Antal mentelmi jogának felfüggesztését is.
Ismerve azonban Polt úr csodálatos kis világát, korán sem lehetünk benne biztosak, hogy elegendőek az eddigi bizonyítékok a nyomozás elindításához. Ha azonban valamilyen csoda folytán ez mégis megtörténik, az igazságszolgáltatás berkeiben Rogán már nem evickélhet olyan vígan, ahogy azt az eddigi platformján tette.
Ez az ügy több mindent eldönthet:
– Egyrészről, hogy az ügyészség független-e, vagy a Fidesz markaiban van. (Ebben nagyon ne legyenek illúzióink.)
– Másrészről, hogy van-e a kormánypártnak olyan maffiára emlékeztető beágyazottsága, amely kihatással van az igazságszolgáltatásra is.
– Harmadrészről, hogy bebukhat-e egy olyan magas rangú politikus, mint Rogán, aki tulajdonképpen a rendszer egy alappillére. Ha igen, akkor van remény, és lesz még egyszer Magyar Köztársaság! (Feltéve persze, ha valóban bűnös.)

Forrás: Sztárklikk
Szerző: Jabronka Richárd

1 hozzászólás

  1. Author

    Úgy tudom. hogy a döntésben az van, hogy Portik állítása nem életszerű, ezért nem nyomoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .