Még hogy magánbeszélgetés! Így vág vissza a Hír TV Rubovszky Györgynek

rubovszkyRubovszky György szerint a Hír TV aljas módon kihallgatott egy magánbeszélgetést. Most itt a csatorna zseniális válasza.

Kóka János, Kiss Péter és Zoltai Gusztáv, Zuschlag János, Gyurcsány Ferenc, Szekeres Imre, Horn Gábor. Csupa olyan baloldali, liberális közszereplő, akinek – nem a nyilvánosság számára szóló – szavai alakították a hazai közéletet, és ma is emlegetett szállóigékkel ajándékoztak meg bennünket. A Hír TV által elcsípett mondatok nélkül nem tudnánk, hogy egyes helyzetekben mit gondolnak valójában a politikai elit tagjai. Mi több, a konzervatív, polgári közönség nem követelhette volna az ifjú szocialista lemondását, nem röhöghetett volna azon, miként alázza a bukott MSZP-s miniszterelnököt SZDSZ-es társa, és nem tudná, milyen ambíciókat táplált az egykori honvédelmi miniszter.

Most meg Rubovszky György azzal jön, hogy magánbeszélgetés, és kikéri magának. (Hogy mit, azt mindenki tudja, ha nem, akkor itt elolvassa.) A Hír TV munkatársai pedig szépen feltúrják az archívumot, és előveszik egy több évvel ezelőtt reklámszpotjukat. A többi már történelem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .