Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti

Lengyelország
Lengyelország

Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által tervezett lengyel közmédia-reform előkészítő szakaszát indító, a médiatörvény kis módosításának nevezett jogszabály miatt Piotr Radziszewski, a TVP1, Jerzy Kapuscinski, a TVP2 főnöke, Katarzyna Janowska, a TVP Kultura, valamint Tomasz Sygut, a Televíziós Hírügynökség vezetője egyidejűleg nyújtotta be lemondását, amit Janusz Daszczynski, a lengyel közszolgálati televízió főigazgatója elfogadott.
A törvénymódosítás miatt a lengyel közszolgálati rádió  első csatornájának (Jedynka) főszerkesztője, Kamil Dabrowa is tiltakozott pénteken a PAP lengyel hírügynökségnek átadott nyilatkozatában. Bejelentette: péntektől kezdve a Jedynka minden egész órakor felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározza, a tiltakozás ezen formájával „a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztettségére” kívánja felhívni a figyelmet.
Dabrowa szerint a lengyel közmédia „rendkívüli helyzetbe” került, mert az új törvénymódosítás – amelyet széles körű konzultációk nélkül fogadtak el – korlátozza a lengyel médiatanács (KRRIT) jogkörét. A főszerkesztő arra utalt, hogy a jogszabály értelmében az eddig részvénytársasági keretben működő média – a rádió és a tévé – vezetőit a jövőben nem a KRRIT, hanem a kincstárügyi miniszter nevezné ki. A KRRIT egy öttagú, a szejm, a szenátus és az államfő jelöltjeiből álló állami szerv. Annak élén 2010 óta a Bronislaw Komorowski volt államfő jelöltjeként megválasztott Jan Dworak áll. Az új törvénymódosítás szerint a testület továbbra is gyakorolná a közmédia szakmai, szólásszabadsági felügyeletét.         Dabrowa akciójától ugyanakkor elhatárolódott az összesen 8 csatornával rendelkező lengyel közszolgálati rádió vezetőinek egy része a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak továbbított  nyilatkozatban. A levél a PR  programtanácsának elnökhelyettese,  Henryk Cichecki által tolmácsolt álláspontot idézi. Dabrowa tiltakozása eszerint nem felel meg a lengyel közszolgálati rádió – egy társadalmi vita valamennyi résztvevőjével szemben –  egyforma távolságtartást előirányzó műsorpolitikai elveinek.
A PiS átmenetinek szánja a kincstárügyi tárca szerepét a közmédia káderpolitikájában. A jövő év első felében végrehajtandó, mélyrehatónak beharangozott reform során a közszolgálati rádiót, a televíziót és a PAP hírügynökséget nemzeti kulturális intézményekké alakítanák át, más szervezeti struktúrával és megváltozott finanszírozással. A reformot a közmédia szerepének elengedhetetlen megerősítésével, a nézetek pluralizmusának biztosításával indokolják.
A lengyel parlamenti alsóházban szerdán, a felsőházban pedig csütörtök este megszavazott jogszabály azonnali hatállyal megszünteti majd a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát. A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még Andrzej Duda államfő jóváhagyása szükséges.
A jogszabály ellen az ellenzék és a nemzetközi médiaszervezetek tiltakoztak. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán levéllel fordult a lengyel kormányhoz, részletes tájékoztatást kérve a törvényről és arról, hogy mennyiben vették figyelembe annak előkészítésekor a hatályos közösségi szabályozást és a média sokszínűségének követelményét.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .