LMP, Párt hírek

LMP: védett területeket is "elkótyavetyélne" a földművelésügyi tárca

Lehet Más a Politika
Lehet Más a Politika

Az LMP szerint a Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor azt állította, hogy nincs védett terület a termőföld-privatizációval érintett földek között.
Sallai R. Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: pártja már a nemzeti földalapkezelő honlapjára eddig kirakott helyrajzi számok között is talált több európai uniós védettséggel – a hazai jogrendben is szereplő -, úgynevezett Natura2000-es védelemmel jelölt területet.
Emlékeztetett: a kormány több tagja és a témáért felelős Bitay Márton Örs államtitkár több alkalommal is megígérte, hogy védett területeket nem értékesítenek.
“Bitay Márton Örsről nemrég jogerősen mondta ki a bíróság, hogy hazudott, és most sokadszorra fordul elő, hogy, politikai érdekei miatt valótlanságot állít. Talán nem véletlen, hogy ő lett a felelős az állami tulajdonú földek értékesítésért, aki a trafikpályázatok egyik bírálójaként már helyt állt a Fidesz-érdekek védelmében” – fogalmaz közleményében a politikus.
Az LMP ismételten felszólította a kormányt: “szüntesse meg az közösségi tulajdonban lévő természeti erőforrások kijátszását”, legfőképpen a védett területekét.
MTI

Szólj hozzá! De valami értelmeset. Amivel nem sérted meg a másikat. Csak itt engedélyezett a hozzászólás, mert a hülye EU hülye GDPR törvénye miatt nem fogunk büntetést fizetni. Köszönjük.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.