Kisgazdák: fenn kívánjuk tartani a szövetséget a Fidesszel

Fenn kívánják tartani a kisgazdák a Fidesszel a szövetségi rendszert, de hangsúlyozzák: e kapcsolat nem lehet egyoldalú – erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) országos elnöke beszélt szombaton Budapesten, az egyesület közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Elmondta, a tanácskozáson értékelték a Fidesszel kialakított politikai kapcsolatrendszerüket, amely szerintük a 2010-es választások után nagyrészt formálissá vált.
A parlamentben a Fidesz-frakcióban politizáló Turi-Kovács Béla kifejtette: a választásokon, így az időköziken is a KPE szervezetei teljes erővel támogatták a Fidesz-jelölteket, mégpedig abszolút sikeresen, mert ott, ahol a KPE tagsága végezte a szervezést, toborzást a választásra, ott a Fidesz „még a mostani rossz szériában is sikert tudott elérni”. Ahol viszont „tájidegen emberek” igyekeztek mozgósítani, ott ez többnyire sikertelen volt – mondta.
Megjegyezte, például a februári veszprémi időközi választás után olyan jelzéseket kapott, hogy elfelejtették megköszönni a KPE-seknek a munkát, amit rendkívül sajnálatosnak tart.
A politikus, az Országgyűlés korelnöke sérelmezte azt is, hogy a Fidesz választási plakátjain nem szerepelt a kisgazdák logója.
Turi-Kovács Béla úgy összegzett: fenn akarják tartani a szövetségi rendszert, de az nem lehet egyoldalú kapcsolat, ezért szeretnénk visszaállítani a 2003-tól sokáig érvényes együttműködési lehetőséget.
A KPE szombaton megismételt közgyűlést tartott, mert alapszabályát összhangba kellett hozni az új polgári törvénykönyvvel, amit meg is tettek, továbbá megerősítették az elnök és az elnökség megválasztását.
A sajtótájékoztatón kérdezték Turi-Kovács Bélát az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítási javaslatról, amelynek zárószavazását kedden elhalasztotta a Ház, miután nem volt meg a szükséges kétharmados többség.
A képviselő elmondta, aggályosnak tartja az indítványt, amelyet a frakciófegyelem miatt szavazott meg. Szerinte a nemzeti parkok nemzeti kincsek, ezért „idegennek” tart minden olyan korlátozást, amely esetükben a természetvédelmi értékekkel szemben üzleti vagy más alapra helyezi át a rendelkezési jogot. A termőföld egységes kezelése fontos szempont, de garanciák kellenek, hogy a nemzeti parkok felügyeleti, szakmai lehetőségei ne csorbuljanak – hangsúlyozta.
Forrás: propeller.hu

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .