Tapolcai választás – Tóbiás: a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól a választás

Tóbiás József MSZP elnők
Tóbiás József MSZP elnők

Ajka, 2015. április 11., szombat (MTI) – A vasárnapi tapolcai választás a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól, arról, amelyet „érzékelni is lehetett az elmúlt hónapokban” – jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Ajkán, a párt közel kétszáz aktivistája előtt.
Tóbiás József azt mondta, „a társadalom döntő többsége változást akar”. De sem a hatalom a hatalomért, sem pedig a szélsőség, a gyűlöletkeltés nem lehet megoldás erre az igényre – tette hozzá. A szocialisták jelöltje, Pad Ferenc országgyűlési képviselőként viszont együttműködést, építkezést és fejlődést hoz a térségnek, „politikailag és társadalmilag pedig megbuktatja a Fideszt” – mondta.
Úgy fogalmazott, másfél nap múlva Magyarország nemcsak a Fidesz kétharmadától, hanem „a Fidesz-Jobbik tartalmi koalíciójától” is meg tud szabadulni. „Elég volt a Fidesz-Jobbik kétharmadából, elég volt az oroszbarátságból, elég volt a gyűlöletkeltésből”, helyette „békére és építkezésre” van szükség – mondta.
Bejelentette: az MSZP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be, amellyel kezdeményezi, hogy hozzanak létre a Magyar Nemzeti Banknál  egy olyan felügyelőbizottságot, amelynek hatásköre kiterjed a jegybank felügyeleti tevékenységének vizsgálatára is.
A Quaestor-ügyről szólva hangsúlyozta, „a kormány nem bújhat olyan jogalkotás, olyan törvény mögé, amelyben az emberekkel akarja megfizettetni mindazt, amit ő maga és a Magyar Nemzeti Bank felelőtlensége okozott”.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője arról is beszélt, „Matolcsy György és alelnökei felelőssége nem évül el.” Kijelentette: az MSZP mindent megtesz azért törvényes keretek között, hogy „jogilag és politikailag is elszámoltassák őket”.
Az MSZP szerint a Quaestor-károsultak kárpótlásra „meg is van a pénz”. Tóbiás József azt mondta: „van öt olyan alapítvány, amelyet az MNB vezetése saját privát kasszájaként használ, öt olyan alapítvány, amelyben 180 milliárd forintot helyeztek el, és van egy 24 milliárd forint értékű luxusingatlanvagyona is a Magyar Nemzeti Banknak”
A Veszprém megyei 3-as választókerületben vasárnap rendezendő időközi országgyűlési választás kampányának utolsó napjaira szombaton közel 600 szocialista aktivista érkezett a térségbe az ország több pontjáról, akik Ajkán, Tapolcán, Sümegen, valamint a többi településen is Pad Ferenc támogatására buzdítanak.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért tartanak vasárnap időközi választást, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.
MTI

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .