Az LMP nem támogatja a rendvédelmi életpályamodellről szóló javaslatot

Az LMP szerint jelenlegi állapotában nem támogatható a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényjavaslat, mert még több nyitott kérdés van – mondta sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek Gerstmár Ferenc, a párt elnökségi tagja, önkormányzati és rendészeti szakszóvivője hétfőn, az előterjesztésről tartott ötpárti egyeztetésről szólva.
Gerstmár Ferenc üdvözölte, hogy a belügyminiszter a törvényjavaslat miatt ötpárti egyeztetetést hívott össze. Látható, hogy a kormányzat is több jelentős problémát érzékel a területen, de sok nyitott kérdés van még – mondta. Ezek között említette a szolgálati nyugdíj kérdését. A közszolgálati nyugdíjrendszer megszüntetése miatti problémára nem tartalmaz megoldást a javaslat – jelentette ki, majd úgy fogalmazott: „bebizonyosodott, hogy a szolgálati nyugdíj eltörlése korábban keményen dolgozó, hivatásuk miatt megromlott egészségű embereket juttat méltánytalan, nehéz helyzetbe”.
Gerstmár Ferenc kiemelte azt is, hogy szerintük a területen jelentős létszámbővítésre lenne szükség, ehhez pedig garanciák kellenének. Elmondta, hogy a belügyminiszter azzal érvelt: 2018-ig 3200 embert képeznek ki.
Vonzóvá kell tenni a rendvédelmi pályát, és ehhez szükséges, de nem elégséges feltétele a bérek emelése – jelentette ki az LMP-s politikus.
Szólt arról is, hogy ebben az ágazatban is ugyanolyan jogosultsággal kell rendelkezniük a szakszervezeteknek, mint a többi ágazatban.
Gerstmár Ferenc közölte, ígéretet kaptak arra, hogy lesznek további egyeztetések a javaslatról.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .