Szexbotrány a debreceni Jobbikban

Szex közben hallgattak le egy debreceni jobbikos politikust, és a felvételt arra használták fel a párttársai, hogy lemondassák az összes tisztségéről – írja a pénteki Népszabadság, az érintett nevének közlése nélkül. A lap szerint leszámolási harc áll az ügy hátterében, a debreceni Jobbikot évek óta személyi ellentétek feszítik ugyanis.

A jobbikus politikust ismeretlenek több órán keresztül valahogy lehallgatták szex közben. A felvétel azért is súlyos, mert a partnere nem az élettársa, hanem egy harmadik személy volt, és ez kapóra jött azon párttársainak, akik régóta szerették volna már lemondatni – derül ki a cikkből. A lap szerint közölték vele, hogy nyilvánosságra hozzák a hangfelvételt, ha nem távozik önként a pártból.
A lehallgatott politikust a párt „belső ellenzékéhez” sorolják, aki évek óta kimondottan rossz viszonyban van a debreceni Jobbik meghatározó figuráival, köztük Kőszeghy Csanád Ábellel, Ágoston Tiborral, valamint Kulcsár Gergely parlamenti képviselővel, aki politikai teljesítményével eddig nemigen tudta észrevetetni magát – fogalmaz a Népszabadság.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon a lehallgatási üggyel kapcsolatban azt mondták: a nyomozás zaklatás gyanúja miatt folyik egy feljelentés alapján. Arra a kérdésre, hogy vannak-e az ügynek gyanúsítottjai, és történtek-e tanúkihallgatások, a rendőrség azt a választ adta: az eljárás érdekeire való tekintettel ezzel kapcsolatban nem kívánnak információt közölni.
A cikkben emlékeztetnek, hogy a debreceni Jobbikban nem a mostani az első botrány.
Kőszeghy Csanád Ábel önkormányzati képviselőről a bíróság egy levéltitok-sértési perben kimondta, hogy a párt belső internetes levelezőszerverén keresztül szabad hozzáférése volt a tagok magánlevelezéséhez. Egy másik helyi politikusban azért ingott meg a tagság bizalma, mert keresztény értékeket valló, nős, családos ember létére szeretőt tartott. Ágoston Tibor önkormányzati képviselő, református presbiter „holokamuzás” miatt került a vádlottak padjára.
A sorozatos botrányok miatt pár hete már fel kellett oszlatni a Jobbik debreceni szervezetét.
Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .